Kisfiúk és Nagyfiúk

Éppen a III/B osztály nyomult kifelé a kapun. Futottak, bár egyik-másik a szíve szerint lépésben jött volna. Minket most csak egyikük érdekel. Az illető közepes magasságú Kisfiú, egyáltalán nem Kisfiúbb, mint a többiek, de kevésbé sem Kisfiú, mint azok. Persze azért különbözik is tőlük. (Hiszen a Kisfiúk különböznek egymástól.) Lökték hátulról, kénytelen volt futni. A kapunál megbotlott, és a Nagyfiúra zuhant.
– Nem tudsz vigyázni, öcskös? – mondta az, és ellökte magától. Ám a kapun kibuggyanó újabb gyerekhullámról visszapattanva, a Kisfiú ismét a Nagyfiú karjai között találta magát.
– Hát löknek! – méltatlankodott.
– Akkora pofont kapsz, hogy leszárad a fejed! – sziszegte a Nagyfiú, és újra odébb taszította. De a Kisfiú megint csak visszaperdült a korláthoz.
– Nem hiszed, hogy szájon váglak? – ragadta meg a Nagyfiú a Kisfiú gallérját. A Kisfiú hallgatott, majd felnézett rá.
– Hát üss! – mondta csendesen.
– Micsoda?
– Üss, ha akarsz. – A Nagyfiú meghökkent.
– Mi az, hogy üssek?
– Hát üssél, na!

A Nagyfiú még egyszer végigmérte a Kisfiút, vékony lábaira, keskeny vállára siklott a szeme. Megvakarta a fejét, és följebb tolta a sapkát.
– Te azt hiszed, hogy erősebb vagy nálam?
– Dehogy hiszem!
– Hát akkor? – tette csípőre a kezét a Nagyfiú. Lehajolt, egészen közelről nézett a Kisfiú arcába.
– Ha meg akarsz verni, úgysem tudom megakadályozni! – mondta az. A Nagyfiú csapdát sejtett. Összeráncolta a homlokát, tanácstalanul nézett körül. A kapu már üres volt, csak egy-egy lemaradt Kis-, illetve Nagyfiú jött ki rajta időnként. Három Kisfiú (III/B-sek) az eseményeket figyelte – persze tisztes távolból. Közöttük volt Bors, aki még éppen hogy Kisfiú, de már tulajdonképpen Nagyfiú. (Ötödikbe kellene járnia, ám kétszer bukott osztályismétlésre, ezért harmadikos.)
– Szaladj el! – kiáltotta oda Bors a Kisfiúnak. – Nagyon erős, nagyon meg fog verni! – mutatott a Nagyfiúra.
A Kisfiú a fejét ingatta. Végiggondolta már. Ha ő nekiiramodik, a Nagyfiú utoléri, és még sokkal jobban megveri. Vagy máskor találkoznak, és akkor veri meg. Állandóan veszélyben lesz, örökösen rettegni fog. Különben is, a Nagyfiú bizonyára gyorsabban fut, mint ő. Ez tény. A Kisfiúnak vékony és rövid lábai voltak. Legjobb túlesni rajta! – gondolta. – Utána nyugodt lelkiismerettel mehetek haza. A Nagyfiú titokban azt remélte, hogy a Kisfiú megfogadja a tanácsot és elfut. Már régen lecsillapodott a dühe, indult volna a dolgára. A kapu üres volt, mindenki elment, csak ők ketten álltak ott a korlátnál. A Nagyfiú értetlenül rázta a fejét. A csend egyre zavartabb lett közöttük.

– Te! – szólalt meg rekedtes hangon a Nagyfiú. – Menj el, fuss el, csinálj, amit akarsz! – és ezzel hátat fordított a Kisfiúnak. Ismét cigarettára gyújtott. Eltelt néhány perc. Hátrasandított a válla fölött. A Kisfiú ugyanott állt, ahol eddig.
– Mondd, most mi a fenének nem mész el? – kérdezte a Nagyfiú. És hogy a Kisfiú nem válaszolt, hanem csak nézett rá engedelmesen, a keze tétován megindult felé. A pofon sokkal komolyabbra sikerült, mint ahogy a Nagyfiú szánta. A Kisfiú feje nekiütődött az oszlopnak, nagyot koppant. És amikor mindezek után a Kisfiú – ahelyett hogy elfutott volna vagy sírni kezdett volna – szótlanul letörölte a vért az orráról, majd lassú mozdulatokkal zsebkendő után kotorászott –, A Nagyfiú nekiesett, és agyba-főbe verte. 

Vámos Miklós: Valaki más, 1981. 9-12. o.

A történetet hamarosan egy egyetemi feladat előadásánál fogom használni. Kíváncsi lennék a véleményetekre a történettel kapcsolatban.

Mi az, ami először eszetekbe jutott?

Ki a hős a történetben?

Mit mondanátok a Nagyfiúnak, és mit mondanátok a Kisfiúnak, miután megtörtént az eset?

Közösség, nekünk?

Sytka bejegyzését olvasva merült fel bennem ismét a régi ötlet: jó lenne, ha lenne egy olyan közösség, ahol a nyitottabban gondolkodó keresztények megismerhetnék egymás gondolatait, egyáltalán tudomást szerezhetnének egymás létezéséről.
Több kérdés is felmerült bennem egy ilyen fórum indításával kapcsolatban:

1. Van rá igény?
2. A nyitottan gondolkodó keresztények tudnak-e valamiféle csoportosulást alkotni, ami fenntarthatna egy ilyen helyet?
3. Ha az első két kérdésre igen a válasz, milyen formában valósítható meg? Gondolok itt közös blogra, egy fórumra, valamiféle facebook oldalra/csoportra/kütyüre, weboldalra több funkcióval.

Ti hogy gondoljátok?

Az enyém nagyobb!

Kezdem azt hinni hogy egy általánosan elterjedt jelenséggel állok szemben. Az történt ugyanis, hogy ma reggel utaztam haza munkából a buszon. Épp vége lett az előadásnak, amit a mobiltelefonomról hallgattam, és következett egy olyan dal, amihez nem volt kedvem, így elővettem a telefont a zsebemből, hogy leállítsam. Mellettem egy korombeli srác ült. Nem lepődtem meg azon amit tett, egy ideje már megfigyeltem, hogy a fiatal srácok nagy százaléka így cselekszik. Igen, ő is elővette a telefonját, stílusosan kicsúsztatta, megnyomott rajta két-három gombot, komótosan, majd ugyanúgy visszacsúsztatta és zsebre vágta.

Na, ez meg mi?

Korábban már magamon is észrevettem, hogy néha egy korombeli férfi mobilja az enyémet is előcsalja a zsebemből. Mit csinálunk? Mit bizonyít egy mobiltelefon? Biztonságot ad? Egyelőre nem értem a jelenséget. Ötleteke?

boldognak lenni tudni kell

Vannak akik a véletlenre bízzák, várják, hogy majd rájuk talál a boldogság, és vannak akik keresik. Lássuk most egyszerűen, milyen három összetevője van a boldog életnek.

A boldogság egy olyan érzés, vagy létállapot, amelyre mindannyian vágyunk. Életünk során ki kevesebbszer ki többször átéli. A depresszióban szenvedők mentesek tőle, de az is lehet azért, mert nem tudnak semmit tenni, hogy helyzetbe hozzák magukat, illetve kerülik is az ilyen helyzetet.

Következzen a boldogság három komponense, ahogy azt Mérő László Az érzelmek logikája c. könyvében kifejti!

egy Duchenne-mosoly :)

A boldogság szintjének objektív mérése nagyon nehéz feladat. Azonban a tudományokban elengedhetetlen, hogy a szubjektivitást a lehető legnagyobb részben kizárjuk. A szubjektivitás mindig zavaró tényező, mert kiszámíthatatlan. Csíkszentmihályi Mihály, az erdélyi születésű chicagóban dolgozó pszichológus, aki amerikaiaknak így magyarázza el hogyan kell kiejteni nevét: "chicks send me high", ötletes kísérlettel állt elő. A vizsgált személyek egy kis csipogót hordtak a kutatás ideje alatt, mely naponta átlagban 8-szor megszólalt. Ekkor mindig ugyanazt a kérdőívet kellett kitöltsék. A kérdőívben arra kérdeztek rá a kutatók, hogy épp mit csinálnak, mire gondolnak és egy hétfokú skálán osztályozva milyen boldogok. A felmérés két évtizede alatt elégséges mennyiségű adat gyűlt össze ahhoz, hogy objektív következtetéseket lehessen levonni a boldogságról. A válaszok alapján fény derült arra, hogy "a tökéletes élmény alapja a flow, vagyis az a jelenség amikor annyira feloldódunk egy tevékenységben, hogy minden más eltörpül mellette, az élmény maga lesz olyan élvezetes, hogy a tevékenységet bármi áron folytatni akarjuk, pusztán magáért." Idézet Csíkszentmihályitól.
Tehát a boldogság első komponense egy bizonyos cselekvésben való önfeledt elmélyülés, azaz a flow-élmény.

A második komponens szinte magától értetődik. A boldogság elérésében nagy szerepet játszanak a pozitív érzelmek. Ide tartozik az öröm és a különféle élvezetek, a krisztusi szeretet a nyugalom és az örömittasság stb. Itt említeném meg, hogy azok az állatok, melyek fejlettebb idegrendszerrel rendelkeznek, az alapérzelmeket valószínűleg képesek átélni, és előfordulhat az is, hogy a keverékük különböző új érzelmeket hoz létre bennük. Azonban vannak olyan érzelmek, melyek kifejezetten emberiek, és valószínűleg más élőlények nem élik át őket. Ilyen érzelem a hazaszeretet. A hazaszeretethez definiálnom kell azt, hogy én egy nemzet tagja vagyok. Ezt az ént a pszichológia szelfnek nevezi. Valószínűtlen, hogy egy farkas gondolkodna azon, hogy ő a falka tagja, és elhivatást érezne arra, hogy a falka érdekeit képviselje, vagy hogy egy fecske azon rágódna mi lesz vele a halála után. Az állatok nem rendelkeznek szelffel.

A harmadik összetevőt Mérő tartalmas életnek nevezi. A tartalmas élet azt jelenti, hogy valaki képességeit és cselekedeteit valamilyen eszme vagy magasabb cél szolgálatába állítja, pl. Isten szolgálatába. Ez a komponens csak is emberi, szükséges hozzá a szelf. Ilyen kérdések merülnek fel itt: "Miért is vagyok én itt?", "Mi az életem célja?"

E három összetevő közül mind külön-külön is elégségesek a boldogság eléréséhez. Vannak olyan személyek akiknél egyik komponens túlsúlyba kerül, a másik kettő pedig szinte soha sem jelenik meg életük során. Azonban az átlagnál mindhárom előfordul különböző életszakaszokban, különböző arányban.

A boldogsághoz sok út vezet, és bárkié lehet, aki hajlandó elindulni felé.