Még a legalapvetőbb élettani koncepció, az élet fogalma is viszonylagos. Ahogy itt ülök, diktálva, nagyon is élőnek érzem magam, pedig testem bizonyos részeiben már nincs élet. Hajam és körmeim kétségtelenül hozzám tartoznak, pedig sejtjeik már nem élnek a szó szigorú értelmében véve. Nehéz lenne bebizonyítani, hogy a vérem víztartalma életben van. Bizonyos vagyok abban is, hogy manduláim, melyeket még négy éves koromban eltávolítottak, régóta halottak. Mégis, mindezek hozzám tartoznak, vagy régen szervezetemben éltek.
Selye János Kanadában munkálkodó
magyar kutató volt, aki a biológiai
stressz-fogalom leírása kapcsán
szerzett hírnevet.
Szinte hallom az ellenvetést, hogy e felhozott érvek nem meggyőzőek, hiszen az egyén, mint egész, életben marad akkor is, ha bizonyos részei meghalnak. Talán az életet és halált csak így, a teljes ember méreteiben szabad emlegetni; dehát hol húzzuk meg a választóvonalat egész és rész között? Testemből kioperálhatok néhány sejtet, s ezek tovább nőnek az inkubátor táptalajában; e sejtek életben maradhatnak akkor is, ha én már nem élek. De nem kell ilyen művi kísérlethez folyamodni, hiszen ondósejtjeink is átplántálják a mi életünket ivadékainkba.
Így tehát még maga az élet is viszonylagos fogalom.
Selye János Életünk és a stress (részlet)
