2015. augusztus 7., péntek

Cecil és az abortusz

Egyre több blogon és Facebook posztban találkozom azzal, hogy (főleg keresztények) összehasonlítják a lelőtt zimbabwei Cecil nevezetű oroszlán ügyét és az abortusz kérdését, mégpedig azzal a felhanggal, hogy lám-lám a világ a pusztulás felé tart, egy vadállat élete többet ér már mint milliónyi magzat élete, hisz a vadállatért százak tüntetnek.
Én úgy gondolom, hogy egy kifejlett oroszlán, gazella, róka, sertés vagy hal legyilkolása tényleg nagyobb bűn, mint bármennyi magzat megölése. Szeretnék a helyzetre az ateista evidencialista erkölcs szemszögéből rávilágítani.

Számomra maga az élet nem érték. Értékesnek az élettel járó pozitív dolgokat tartom (szépség, boldogság, egészség, jóindulat, barátság, szerelem, stb.). A gyilkosság emberek esetén ezektől, illetve a terveitől fosztja meg az áldozatot. Ugyanakkor nem különbözünk annyira az állatoktól, mint ahogy sokan szeretnék. A fájdalomérző receptorok rengeteg gerinctelen és gerinces állatcsoportban megtalálhatóak. Ezek fejlettebb idegrendszerrel párosulva a gerinceseknél képesek létrehozni ahhoz a fájdalomérzethez hasonlító érzést, amit mi is érzékelünk. Feltételezzük, hogy egy hal máshogy tapasztalja meg a fájdalmat, mint egy disznó, de ugyanúgy érzi.

A fájdalom útja

A fájdalom útja a bőrtől az agykéregig
Szereplőnk félkómásan ébred, és a kávéfőző felé tartva belerúg a szekrény sarkába. Mire a keresetlen szavakat kimondja, az agya már feldolgozta a fájdalmat. Mi is történik? A lábujjai bőre és az ízuletek telis tele vannak fájdalomérző receptorokkal, melyek felfogják az ütés okozta túlzott mechanikai ingert és idegingerületté (akciós potenciállá, elektromos árammá) alakítják azt. Ez az ingerület szempillantás alatt végigszalad alanyunk lábának idegein, majd a gerincvelőjében a felszálló fájdalomérző pályákon át eljut az agytörzsbe. Az itt található idegsejtek képesek előidézni az éberség állapotát és a megnövekedett szívritmust, ami gyakran tapasztalható fájdalom esetén. Ugyanakkor továbbítják az információt az agy egy magasabb szintjére, a thalamuszba. A thalamusz az agy rendezőállomása az érzékszervektől érkező ingerek számára. Itt dől el, hogy az imént beérkezett fájdalomérzet az agy mely részéhez haladhat tovább. Esetünkben az ingerület már tovább is haladt az agy evolúciósan legújabb része felé az agykéregbe, ahol az elsődleges érzőmező idegsejtjeit és a homloklebeny kérgének idegsejtjeit hozza ingerületbe. A fájdalomérzet ebben a pillanatban jön létre.
Térjünk vissza a thalamuszba, ami ezzel párhuzamosan információt küld az ütésről a limbikus rendszerbe. Ugyanide érkezik be az a nagyszámú ingerület, amit már az agykérgünk "alkotott a fájdalomról". A limbikus rendszer az érzelmeink fő központja, így szereplőnk mostmár kellemetlen érzéseket, félelemet, dühöt is érez az eseménnyel kapcsolatban.

Az imént felvázolt idegi szerkezetekkel a gerinces állatok rendelkeznek, így nagyon hasonló érzeteket és érzéseket élnek át, mint mi. Azonban ők és mi az egyedfejlődés nem minden stádiumában vagyunk képesek ezt a bonyolult működést megvalósítani.

Az emberi embriók idegrendszere a méhen belüli fejlődés harmadik trimeszterének kezdetéig meglehetősen fejletlen. Bár a bőrből érkező idegi nyúlványok már a nyolcadik hét után elérik az embrió gerincvelői idegsejtjeit, ezért az érintés hatására már gerincvelői reflexeket mutat (mint amilyen felnőtteknél a térkalács-reflex) a thalamuszt és az agykérget összekötő idegsejtek csak a 23-30. hét között fejlődnek ki. Ugyanakkor az agykéreg csak a 28. hét után kezdi meg működését (Egy normál terhesség 39-40 hétig tart embernél.). Magyarországon az abortusz időkorlátja a terhesség 12. hete és csak kivételes esetben halasztható a 24. hétig.

Mi a tanulság?

Az emberi magzat a terhesség harmadik trimeszterének kezdetéig gyakorlatilag nem érez fájdalmat és a környezetét sem érzékeli, mert idegrendszere nem elég fejlett. Ugyanebből az okból messze nem nevezhetjük személynek. Egy kifejlett gerinces állat viszont a mi érzéseinkhez nagyon hasonló dolgot érezhet mikor megölik (félelem, fizikai fájdalom). Az aki azt állítja, hogy Cecil megölése kisebb bűn mint az abortusz nincs tisztában a fent leírt valósággal. Viszont ha a tények tudatában állítja ezt, részemről elítélendő.

2015. augusztus 1., szombat

A Könyv rabjai

Mia Friedrich:
Oversized Butterfly Chained to Ground


Július elején zajlott Budapesten a Meleg Büszkeség Hete (Pride), aminek kapcsán az általam látogatott keresztény blogokon több írás is megjelent. A legnagyobb felháborodást az kavarta, hogy az idén egy önmeghatározásában keresztény csoport is részt vett a szombati felvonuláson. A Keresztények a melegekért mozgalom azért jött létre, hogy elősegítse a párbeszédet a keresztények és az LMBTQ közösség tagjai között. A mozgalom tagjaként a felvonuláson résztvevő Balati posztolta élménybeszámolóját a felvonulásról és véleményét egyes keresztények elutasító hozzáállásáról. A következő napokban felpörögtek az események. Szabados a maga cikornyás stílusában Sfi pedig kevésbé mívesen gyakorlatilag szétszedte a fiút. Nem mondhatom, hogy most, hogy a "bízniszből" kiszálltam öröm volt nézni, ahogy keresztények szapulják egymást. Sajnos a már jól ismert mintát követték az események. Két párt alakult ki, a "fundik" meg a "libsik". Ami nagyon izgalmas volt számomra, hogy épp Balati volt az, aki a két párt közzé állva próbálta lecsöndesíteni a vihart. Többször jelezte, hogy az ő álláspontja nem világos még a kérdésben, hisz nem tett közzé bejegyzést arról, mit gondol az azonos neműek szexuális együttlétéről (ami ugye a vita központi kérdése volt...).

Mit lehet a mélyben?


A Bibliában szerepelnek olyan részek, amelyek alkalmasak az LMBTQ közösség tagjai elleni gyűlöletkeltésre. Ezek alapján a fundamentalista irányzat a dühöngéstől egészen odáig jut, hogy "féltését" fejezze ki a homoszexuális életvitelt folytatók irányába, hisz a könyv amely alapján számukra összeáll a világ azt egyértelműen bűnnek nevezi. Számukra az igei hűség érték. A kultúránk azonban teljesen más irányba halad - a valóságot tekintjük értéknek és az elfogadást. A progeresszívek néha felnéznek a könyv lapjai közül, és ahogy körbetekintenek ezt az értékrendszert látják. Valami oknál fogva képesek elsajátítani az elfogadást és a - többé-kevésbé - feltétel nélküli szeretetet, amelyet szerintük Jézus is hirdet. (Szó se róla, mind a két irányzat szelektál a könyvből annak megfelelően, hogy személyesen ők épp mit tartanak értékesnek.) Tehát két érték feszül egymásnak. A rossz hír az, hogy az efféle konfliktusok nem oldhatók fel. Az értékeink olyan mélyen beépülnek a személyiségünkbe, hogy ha engednénk belőlük identitásunk egy szeletét vonnánk kétségbe. Hogyan történhet mégis változás? A progresszívek visszapaszírozhatják a fejüket a könyvbe, a fundamentalisták elkezdhetik figyelni érzéseiket és viselkedésüket, hogy rájöjjenek, melyek azok a hittételek, amelyek kínosan ellentmondanak a józan észnek, az elfogadásnak és szeretetnek, amit néha ők is magukénak vallanak.

2015. január 11., vasárnap

Honnan tudhatjuk, hogy becsapjuk magunkat?

Köztudott, hogy mindannyian hazudunk magunknak. Hazudunk arról, milyen vállalkozók vagyunk, milyen a párunkkal való kapcsolatunk vagy hogy miért választjuk egyik fogkrémet a másik helyett. Az önbecsapás oka ugyanaz, mint mikor másoknak hazudunk: szeretnénk könnyebben megúszni egy lehetséges konfliktust. Esetünkben a konfliktus belső, bennünk van, és valamilyen lelki sérültségünk, félelmünk vagy a hitünk* az oka.  

Az önbecsapás leleplezése általában nehezebb, mint mások hazugságairól lerántani a leplet, hisz tudattalan jelenségről beszélünk, aminek épp az a célja, hogy megkönnyítse az életünket. Azonban nem segíti elő a helyzetek megoldását, ezért érdemes dolgozni a tisztázáson.

 

Lépések a leleplezésünkhöz

 

Tanuljuk meg mikor érzünk és mikor gondolunk

Ez egy olyan képesség ami nem megy automatikusan, hosszas gyakorlás szükséges hozzá. Tudjuk, hogy mind az érzéseink mind a gondolataink önmaguktól születnek az agyunk tudattalan területein, ezért mindkettő elmond valamit rólunk.

 

Figyeljük meg az érzéseinket

Ha erős érzelmi reakciónk van egy eseménnyel kapcsolatban, álljunk meg és gondoljuk végig a következőket: Mi az érzés neve? Milyen eseményre reagálok ezzel az érzéssel? Valóban a jelen helyzetre reagálok az érzésemmel, vagy eszembe juttat valamilyen múltbeli történetet? 
Ha válaszolni szeretnénk az eseményre, gondoljuk végig: Az érzelmeimre adott reakció lesz a válaszom, vagy tényleg az eseményre válaszolok?

 

Figyeljük meg a gondolatainkat

Általában azt hisszük, hogy a gondolataink egytől egyig a valóságot tükrözik. Ez azonban gyakran hibás. Az igazság az, hogy a világról, önmagunkról és másokról alkotott képünk rendkívül pontatlan. A gondolatainkat gyakran befolyásolják érzéseink és a hitünk. Hogyan deríthetjük ki, hogy milyen pontosan reflektálják a gondolataink a valóságot? Ha egy helyzettel kapcsolatban eszünkbe jut "A" ok, gondoljuk át, hogy van-e "B" esetleg "C" lehetőség is. Egy jó csoporttréner például párhuzamosan 7-10 lehetséges okot lát maga előtt egyszerre. Ezután próbáljunk meg minél többet megtudni a helyzetről, hogy tudjuk, melyik lehetőség áll közelebb a valósághoz. Minél többet tudunk egy témában, annál több okot tudunk felsorakoztatni, és minél pontosabban ismerjük az adott helyzetet, annál valószínűbb, hogy rálátunk a valódi okra.

 

Figyeljük meg a viselkedésünket

A viselkedésünk rengeteget elárul a legmélyebb motivációnkról. Néha olyat teszünk, ami ellenkezik a meggyőződésünkkel, és ilyenkor ezt próbáljuk megmagyarázni (racionalizálni) magunk számára. Ha elcsípjük ezeket a pillanatokat, elkezdhetjük jobban megismerni a belső motivációnkat  és velük együtt önmagunkat. Ilynekor adjunk egy kis gondolkodási időt magunknak: Miért viselkedek így? Mi motiválja ezt a viselkedésem? Mit nem szeretnék beismerni magamnak a viselkedésemmel kapcsolatban és miért?

*Hit alatt itt a világról alkotott meggyőződésünket értem, melyet tudományos kutatások nem támasztanak alá. Ennek a vallásos hit is része.

Forrás: C. S. Warren (2014) How Do I Know When I Am Lying to Myself? Psychology Today