Ki beszéljen velük?

A parokia.hu portál Közös(s)ég rovatában megjelent cikkemet szeretném ajánlani nektek. Ki beszéljen a szexről keresztény fiataljainkkal? Tapasztalataimat és néhány kutatási eredményt osztottam meg a szexuális nevelés témakörében.

Egy modern mese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű hercegkisasszony. Elizabethnek hívták, kastélyban lakott és drága ruhákat hordott. Feleségül akart menni egy igazi herceghez, akit Ronaldnak hívtak.

Egy nap azonban jött egy sárkány, tüzes lélegzetével porig égette Elizabeth kastélyát és az összes ruháját. Sőt, nem átallotta Ronaldot is elrabolni. Elizabeth elhatározta, hogy ezt nem hagyja annyiban, felkutatja a sárkányt és visszaszerzi magának Ronaldot. Körülnézett mit is vehetne fel, de csak egy papírzacskót talált, minden mást felégetett a sárkány. Így hát kénytelen volt azt felvenni és ilyen öltözékben a sárkány nyomába eredni. Könnyű dolga volt, a sárkány útját felégett erdők és lócsontok mutaták.

Sokáig caplatott, míg végül egy barlanghoz ért. A barlangnak ajtaja volt és azon egy nagy kopogtató. Elizabeth rácsimpaszkodott és bekopogott a sárkányhoz. A sárkány kidugta a fejét, jól végigmérte Elizabethet majd ezt mondta:

-Nicsak, egy hercegkisasszony! Szeretek hercegkisasszonyokat reggelizni, de ma már egy egész kastélyt megettem. Most nem érek rá, gyere vissza holnap!

Azzal úgy bevágta az ajtót, ahogy a kergetőző gyerekek szokták és majdnem odacsípte Elizabeth orrát. De Elizabethet sem kellett félteni, újra bekopogott. A sárkány megint kikukucskált és ezt mondta:

-Nicsak, a hercegkisasszony! Menj el! Szeretek hercegkisasszonyokat reggelizni, de ma már egy egész kastélyt megettem. Most nem érek rá, gyere vissza holnap, mondtam már!

-Várj! –kiáltott rá Elizabeth. –Igaz, hogy te vagy a legokosabb és legfélelmetesebb sárkány az egész világon?

-Hát persze! –vágta rá a sárkány.

-És igaz az, hogy egyszerre tíz erdőt égetsz fel, ha tüzet okádsz? –érdeklődött Elizabeth.

-Hát persze! –felelte a sárkány.

Azzal nagy levegőt vett és akkora tüzet okádott, hogy ötven erdő égett porig.

-Elképesztő! –kiáltott fel Elizabeth. –Még egyszer!

A sárkány megint nagy levegőt vett és akkora tüzet okádott, hogy száz erdő égett porig.

-Csodálatos! –mondta Elizabeth. –Még egyszer!

A sárkány megint nagy levegőt vett, ám ezúttal tűz nem jött ki az orrán. Csak egy kis füst. Annyi tüze sem maradt, hogy az ebédjét megmelegítse.

-Sebaj –vigasztalta Elizabeth. –Igaz, hogy körbe tudod repülni a földet tíz másodperc alatt?

-Hát persze! –vágta rá a sárkány.

Azzal talpra ugrott és körberepülte a földet pont tíz másodperc alatt. Nagyon fáradtan ért vissza, de Elizabeth rákiáltott:

-Elképesztő! Még egyszer!

A sárkány megint talpra ugrott hát, és körberepülte a földet –ezúttal húsz másodperc alatt. Rettenetesen fáradt volt amikor visszaért és hortyogva eldőlt. Elizabeth óvatosan föléhajolt és ezt suttogta:

-Hé, sárkány!

De a sárkány meg se mozdult. Akkor a sárkány fülébe dugta Elizabeth az egész fejét és úgy kiabált torkaszakadtából:

-Hé, sárkány!

De a sárkány olyan fáradt volt, hogy meg se mozdult. Így hát Elizabeth elsétált mellette és benyitott a barlangba. Ott találta Ronald herceget, aki tetőtől talpig végigmérte és fintorogva így szólt:

-Elizabeth, hogy nézel ki?! Füstszagod van, kócos a hajad! És egyébként is mi van rajtad?! Egy papírzacskó! Most menj haza és akkor gyere vissza, ha igazi hercegkisasszonyhoz méltóan öltöztél fel!

-Ronald –felelt Elizabeth– a te ruhád csinos és a frizurád is rendben van. Úgy festesz, mint egy igazi herceg. De egy hülye vagy.

És a lakodalom elmaradt.

Robert N. Munsch: A papírzacskó hercegnő

Élet, most

‎"Az emberek többsége egy pillanatig sem tud valamilyen megváltás-kép délibábja nélkül élni. Ezért csak vár, vár, és közben türelmetlenül elfogadja azt, ami nem kell neki, mert minden korszakot átmenetinek érez. Majd holnap, majd hétfőn, majd jövőre kezdődik az igazi élet... Nem tudja, hogy minden napja igazi élet - ami lassan elmúlik, s egy napon ráébred arra, hogy most már minden úgy marad, ahogy van, nincs lehetőség újrakezdésre. Szerintem mindezzel szemben egyetlenegy lehetőségünk van: megtanulni szeretni a saját történetünket, minden vacakságával és csalódásával együtt."

Popper Péter

Ha május 1-je, akkor Camping

Részlet Harold Camping leveléből: "Rádöbbentünk, hogy azoknak
az embereknek, akik próbálták figyelmünket felhívni
arra a bibliai kijelentésre, hogy: 'Azt a napot viszont,
vagy az órát senki nem tudja' (Máté 24, 36 és Márk 13, 32),
igazuk volt a versek értelmezésében,
míg a Family Radio tévedett."

Ősszel írtam arról, hogy a nagyszabású világvége, melyet Harold Camping és követői május 21-re hirdettek, elmaradt. Nem egészen egy év telt el azóta, és bizony sokminden változott a Family Radio és Campingék házatáján. Ahogy ősszel beszámoltam róla Camping számítási hibákra hivatkozva 2011. október 21-re datálta az újabb világvégét. Eltelt az ősz, a tél és most tavasz végéhez közeledünk, de nem történt semmi, azon kívül, hogy emberek ezrei maradtak hoppon, egyesek munka vagy biztosítás nélkül. 2012. márciusában a 90 éves próféta újabb levelet írt, közben a korábbi "jóslatok" eltűntek a Family Radio honlapjáról. 

Márciusi levelében Camping beismeri, hogy tévedett, és hogy nem tudta kiszámolni a világvégét, bár szerinte megérte a dolog, mert emberek millióinak sikerült a figyelmét felhívnia a Szentírásra és a benne foglaltakra. Hagyjuk meg az öreget ebben a hitben. A bocsánatkérés megvolt, mi meg túléltünk egy újabb világvégét.

A Föld órája 2012

Mit csináltok ma a sötétben?

Én a barátaimmal fogok ünnepelni.

Óember->újember

Az elmúlt hetekben kezdtem el szükségét érezni annak, hogy összefoglaljam magam számára, mi az amiben hiszek és mi az amiben nem. Ha már összefoglalom, megosztom veletek is.
Elöljáróban néhány megjegyzés, amit már kicsi katekézisnek is tekinthettek. Később talán kibontom ezeket is:

• A Biblia szövegét mint referenciát használom mindig, mint egy tanítást, és nem mint szabálykönyvet.
• Egy másik kezdeti referenciának a Heidelbergi kátét használom, mert ez summázza a felekezetem hitvallását. Később lehetséges, hogy más felekezetek sőt vallások összefoglalásaihoz is hozzányúlok majd.
• Kereszténynek tekintem magam a szó azon értelmében, ahogy biológusnak is, azaz van egy tudástáram, ami az események erkölcsi megítéslést illeti, és ezt a kereszténység alakította nagyrészben. Ezen túl pedig kötődöm azokhoz, akiket úgy hívunk: keresztény.
• Isten és én kapcsolatban vagyunk, a kapcsolatunkat apa-fiúi és baráti kapcsolatkét tudnám meghatározni.
• A bejegyzések teljesen öncélúak. Nem szeretnék teológiai művet alkotni, nem gondolom, hogy bárki el kéne fogadja azt, ahogyan én gondolkodom Istenről és a teológiai kérdésekről, ebből az is következik, hogy nem vitaindítónak szánom ezeket a bejegyézeket.

Az első téma, amivel foglalkozni szeretnék, az az óember és az újember kapcsolata. Egy beszélgetésemben szóba került, és felmerült bennem, lehet másképp képzelem el, mint egy mainsteram keresztény. A Heidelbergi káté 43. 88. és 89. kérdésének feleletéből , illetve a korábbi tudásomból azt értem, hogy a keresztény szóhasználatban az óember bizonyos viselkedésformákra utal. Olyanokra, melyek bűnösök (ez a fogalom is megér majd egy külön bejegyzést), azaz amelyeket rosszként fogadunk el. Az én értelmezésemben a káté elvárása az, hogy ezek a viselkedésformák megszűnnek, vagy egyszercsak (vagy nem egyszercsak) átalakulnak azáltal, hogy valaki Krisztus követőjévé lesz, illetve elkezdünk ezekről másként gondolkodni. Egy másik értelmezése, hogy ezek ellen a viselkedésformák ellen küzdeni kell.

Megtérésem után elég hosszú ideig hitegettem magam azzal, hogy más vagyok mint aki. Elhittem, hogy szexuális vágyaim nincsenek, vagy ha vannak azok jobbára bűnösök (tapasztalatom szerint gyakran a szexualitáshoz lyukadunk ki mi keresztények, ha bűnről van szó - én is). Elhittem azt, hogy különb vagyok a nemhívőknél, hogy közelebb vagyok Istenhez, meg azt is, hogy minőségileg más lett a viselkedésem. Ha más is lett, ez azzal járt, hogy belső indíttatásaim és vágyaim elfojtottam - tehát valójában már tényleg nem az voltam, aki korábban. Egy újember... Talán az is hozzájárult a naivitásomhoz, hogy tinédzser koromban tértem meg. Ez idő alatt több közeli kapcsolatomat sikerült azzal tönkretennem, hogy kérés nélkül megmondtam a barátaimnak, mit tesznek rosszul. Felhatalmazva éreztem magam, hisz én már újember voltam, meg nagypofájú, meg sok oldalról sérült. Csak ezekről akkor még nem tudtam. 

Ma úgy látom, hogy az óember és az újember között szoros kapcsolat van. Óember nélkül nincs újember, mert az óember hordozza a személyiségjegyeimet és a legalapját annak aki vagyok. Az újember tanulás eredménye. Tanultam az egyházban, és tanultam a kapcsolataim által. Az újemberre egy fejlődés állomásain bukkanhatok rá. Nem változnak meg a vágyaim, és nem biztos, hogy megváltoznak a céljaim - új célokat viszont tűzhetek ki. Az, hogy merre alakítom az újemberem én döntöm el. Azt is, hogy mikor kérek tanácsot Jézustól az alakításban. A felelősség azonban teljesen az enyém. Aki vagyok ma az abból lett, aki voltam megtérésem előtt. A kettőt én nem tudom elválasztani, és nem is akarom.

Ti hogyan gondolkodtok az óember és az újember kérdéséről? Mennyire fogadjátok el a felekezetetek diktálta irányelveket ezen a területen?

Problémák és határaink

Forrás: nakedpastor

Mi a záloga, a kulcsa annak, hogy egy megoldhatatlan problémával, egy halálos sebbel képesek legyünk együtt élni? Számomra ez az igazán izgalmas kérdés! Schopenhauer, a nagy filozófus azt mondta: minden ember a saját határait a világ határainak tartja. Amikor eljutunk egy problémához, amiről megállapítjuk, hogy nem oldható meg az egyedi életünkben vagy a kapcsolatainkban, a családunkban vagy a közösségekhez, intézményekhez való viszonyunkban, akkor valójában nem egy megoldhatatlan helyzet elé kerültünk, hanem a saját határainkig jutottunk el. [...] Tulajdonképpen erről van szó. Ezért nincsen reménytelen helyzet, csak reményvesztett ember van. Ez nagyon nagy különbség! [...] Amikor valamelyikünk eljut oda, hogy ez a helyzet reménytelen, az élet most reménytelen, ez a kapcsolat reménytelen, azt kellene inkább mondani: álljunk csak meg, olyan, hogy reménytelen, nincs! Reményvesztettség van. Most reményvesztett vagyok, és az a kérdés, mit kezdjek a reményvesztettségemmel. [...] A legtöbben, amikor egy megoldhatatlannak tűnő helyzet elé kerülünk, azt gondoljuk, hogy az ÉN beleütközött egy problémába - most azt valahogy meg kéne oldani, el kéne tüntetni, valamit azonnal csinálni vele! Vagyis magunkat fixnek tekintjük ebben a viszonylatban. Itt vagyok ÉN, és a problémával kell valamit kezdeni. Pedig fordítva is lehet - ha észreveszem, hogy a probléma arról szól, hogy eljutottam az ÉN határáig, az általam eddig elképzelt rendszernek, összefüggéseknek a határáig. [...] Valami olyasmit kellene az ÉN-be integrálni, amitől a problémát fölül fogom múlni. Mert a probléma csak egy adott összefüggésben probléma. Ha fölé nőttem, akkor nekem már nem az.

Pál Ferenc Sorsunk dimenziói (2010) Sors és önismeret, Jaffa Kiadó 

Tavaszi...

Szerelem

Gyere csak, kedves, gyere csak, hagyd most a nyomtatott meséket.
Valami ropant érdekes jelenséget mutatok neked.

Hagyd most a Gretchen börtönét: merő képzelgés által ottan.
Az élet igazságait itt láthatod, a mikroszkópban.

Hagyd Júliát - halott a kedves. S Oféliát - bolond szegény.
Nézd inkább ezt a bölcs amőbát a táptalaj küzdőterén:


Hogy habzsol és harácsol! Mindent körülfog, testébe temet,
Míg túlnövekszik önmagán is, míg nagyobbá lesz, mint lehet,

S ha nem fér már saját magába, betűrődik és széthasad.
Két újabb amőbára bomlik, miközben mégis ő marad.

Figyelted? Kettő lett az egyből. És nő és széthasad megint.
Így él és sokszorozza létét mértani haladvány szerint.

Már négy, már nyolc és már tizenhat. Holnap, ha nem szabunk határt,
Százhúszezer példánya habzsol, holnaputánra milliárd.

Gondold csak el: bármennyi részre hasad - az még mindig ő,
Él. Nincs köze a pusztuláshoz, és nem fog rajta az idő.

Él. Neme sincs, és nem öregszik. Fal és osztódik szüntelen.
Akkortól maradt meg a földön, mikor még nem volt szerelem.

Nem volt szerelem még a földön, és épp ezért halál se volt.
Az elevent még holmi ősi, halál előtti állapot

Dajkálta, óvta és becézte. Nem hordta sorsát legbelül.
Nem szükségképp hullt rá a végzet, ha hullt is, csak véletlenül.

Esélye volt az öröklétre, s tényleg, a sok csapás alatt,
Akárhány példánya bomolt el, nagy része mégis megmaradt.

Nem érdekes? Éppúgy zabál, mint százmilliónyi év előtt.
Ugyanazt az amőbát látod, amely kezdetben létrejött.

Hát mi? Mi, emberek, hogy élőnük? Mit tervez az idő velünk?
Kínokban születünk, remélünk, küzdünk, teremtünk, szenvedünk.

Formáljuk egymást és magunkat, míg életünk csúcsponton áll,
Aztán hanyatlunk, elöregszünk, s ránk tör az egyéni halál.

És így a pusztulás jegyében telik mindnyájunk élete.
De vigaszul és menedékül a szerelmet kapjuk vele.

Az édes, alkotó szerelmet, mely elborít és oda hat,
Hogy noha síra hull az ember, valahogy mégis megmarad,

Valahogy mégiscsak tovább él... Ölére vonja őt a föld,
De fia, fent, egy másik ölben szerelmet ízlel és gyönyört.

Szent az ölelkezés. Nagy és szent. Két szem, ha egymásba merül,
Egy gyermekszem nyílik meg akkor, s ragyog legyőzhetetlenül.

Szent az ölelkezés. Nagy és szent. Két test, ha egymásra talált,
Az öröklét jelent meg ottan, hogy megfékezze a halált.

Érted-e már, miért dereng fel vágyainkban a végtelen?
Érted-e már, mért ikerfogalmak a halál és a szerelem?

Érted-e már, miféle roppant eszközt teremtett itt a lét,
Hogy visszarántsa a halálból a nemzedékek életét?

Bolcs az amőba. Fal, növekszik, és mindig ugyanaz marad,
Bölcsebb az emberi természet: két test, két alkat, két alak

Kereszttüzében alkot újat, vágyak hevében alakít,
Kipróbálja és létrehozza sosemvolt változatait,

Hogy azok ismét vágyra gyúlva győzzenek a halál fölött.
Saját maguk helyett mibennünk az emberiség lett örök.

Éljünk hát, kedvesem, vidáman. Hiába féltenők magunk,
Hiába kínozna halálra a gondolat, hogy meghalunk,

Hiába sajnálnók a testünk, hogy minden volt és semmi lesz:
A lét magasabb szemszögéből már nem is olyan fontos ez.

Én nem leszek, te sem leszel, de szerelmünk közben boldogan
Betölti titkos küldetését, és víg utódokat fogan.

Én sem leszek, te sem leszel, de valakit mégis itt hagyunk,
Ki fontosabb lesz, csak mert más lesz, mert lesz, holott mi már vagyunk.

Ölelj hát, édesem, szerelmem, tested, ha vonz és eltemet,
Az emberiség múlhatatlan ltébe kapcsol engemet.

Ölelj csak, kedvesem, ölelj csak. A hús olyan mélységbe visz,
Ahol minél önzőbb vagy, annál többet tudsz adni nékem is.

Ölelj önzően és erősen, öleljük semmivé a sok
Törést, mit egymásban okoztunk, egymás tilói: házasok,

Öleljük semmivé a rosszat, s éljünk - üllő és kalapács - ,
Úgy éljünk, hogy egymás képére formáljon mindenik csapás.

Mert közös dolgunk van a földön, közös célt tűz elénk a lét:
Derűbe, biztonságba vonni utódaink életét,

Kiküzdeni, hogy boldogságunk mélyebb és teljesebb legyen,
S kevesebb kínt hozzon reájuk élet, halál és szerelem.

Székely János, Szerelem

Amoeba Dividing 

Michael Claeys rajza

Az elvesztés érzelmei

Egy barátommal beszélgettünk arról, hogy mennyire fájdalmas az, mikor egy barátságnak vége szakad. Az ember csak áll, néz maga elé, és gyakran nem is érti, hogy mi történt. Pár hónapja esett meg velem ez a dolog. Azóta a Gyűrűk ura film egyik betétdala nagyon eszembe juttatja azt az érzéshalmazt, amit átéltem akkor. Ahogy hallgatom számomra tökéletesen leképzei azon érzések szedetét, amit átéltem: szomorúság, értetlenség, düh, elmúlás-érzet, depresszió, fájdalom, feszült-nyugalom, feszültség, keserűség, megbántottság, erősödő önérzet, távolodás, kalitka-szabadság, elfogadás, szomorúság, szomorúság, megbékélés, apró szomorúsággal vegyes örömök a múltból.




Veletek történt már ilyen? Milyen érzés volt?

Bánom...

Bronnie Ware haldoklók között dolgozó nővér összeírta azt az öt dolgot, amit páciensei leggyakrabban másképp tettek volna életükben:

kép forrása

"Bárcsak lett volna bátorságom, hogy ne mások elvárásai szerint éljek, hanem önmagamhoz hűen!"

"Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat!"

"Bárcsak lett volna bátorságom ahhoz, hogy kifejezzem az érzéseimet!"

"Bárcsak megőriztem volna a kapcsolataimat a barátaimmal!"

"Megengedhettem volna, hogy boldogabb legyek."

Tévképzetek rabságában

Súlyos beteg lett a király. Összeült a nagytanács, hogy hogyan gyógyíthatnák őt meg. Arra jutottak, hogy a király betegsége olyan súlyos, hogy csak egyetlen dologgal lehet őt meggyógyítani. Ha egy boldog ember ingét adják rá. Elment a nép összes véne, bölcse, hogy keressék a birodalomban a boldog embert, de nem találtak egyet sem. Még egyszer körbenéztek, és egyszer csak találtak egy valakit: egy pásztorfiút. Nagyon megörültek, mert a pásztorfiú állítván állította, hogy ő bizony boldog! Azt kérték tehát a bölcsek, hogy adja oda az ingét, mert a király nagyon beteg és csak attól tud meggyógyulni. A pásztorfiú ezt válaszolta: Nagyon szívesen odaadnám az ingem, de nincs.

Pál Ferenc után

Mi az igazság?

"A zsidóság, a kereszténység, az iszlám, a buddhizmus szent könyvei és a Védák az őseink életéhez szükséges legfontosabb eszmék tárházai voltak. Gyermeteg önteltségről tanúskodna, ha mindenestől elvetnénk őket, ugyanakkor azonban igen nagy naivitás lenne azt hinni, hogy bármi, amit a múltban leírtak, abszolút, örökérvényű, megmásíthatatlan igazságot fejez ki."

Csíkszentmihályi Mihály, Az öröm művészete

elköteleződés

Két lábunk egymáshoz láncolva,

kezünkben egy-egy kulcs.

Én értem, Te érted.