2011. május 1., vasárnap

boldognak lenni tudni kell

Vannak akik a véletlenre bízzák, várják, hogy majd rájuk talál a boldogság, és vannak akik keresik. Lássuk most egyszerűen, milyen három összetevője van a boldog életnek.

A boldogság egy olyan érzés, vagy létállapot, amelyre mindannyian vágyunk. Életünk során ki kevesebbszer ki többször átéli. A depresszióban szenvedők mentesek tőle, de az is lehet azért, mert nem tudnak semmit tenni, hogy helyzetbe hozzák magukat, illetve kerülik is az ilyen helyzetet.

Következzen a boldogság három komponense, ahogy azt Mérő László Az érzelmek logikája c. könyvében kifejti!

egy Duchenne-mosoly :)
A boldogság szintjének objektív mérése nagyon nehéz feladat. Azonban a tudományokban elengedhetetlen, hogy a szubjektivitást a lehető legnagyobb részben kizárjuk. A szubjektivitás mindig zavaró tényező, mert kiszámíthatatlan. Csíkszentmihályi Mihály, az erdélyi születésű chicagóban dolgozó pszichológus, aki amerikaiaknak így magyarázza el hogyan kell kiejteni nevét: "chicks send me high", ötletes kísérlettel állt elő. A vizsgált személyek egy kis csipogót hordtak a kutatás ideje alatt, mely naponta átlagban 8-szor megszólalt. Ekkor mindig ugyanazt a kérdőívet kellett kitöltsék. A kérdőívben arra kérdeztek rá a kutatók, hogy épp mit csinálnak, mire gondolnak és egy hétfokú skálán osztályozva milyen boldogok. A felmérés két évtizede alatt elégséges mennyiségű adat gyűlt össze ahhoz, hogy objektív következtetéseket lehessen levonni a boldogságról. A válaszok alapján fény derült arra, hogy "a tökéletes élmény alapja a flow, vagyis az a jelenség amikor annyira feloldódunk egy tevékenységben, hogy minden más eltörpül mellette, az élmény maga lesz olyan élvezetes, hogy a tevékenységet bármi áron folytatni akarjuk, pusztán magáért." Idézet Csíkszentmihályitól.
Tehát a boldogság első komponense egy bizonyos cselekvésben való önfeledt elmélyülés, azaz a flow-élmény.

A második komponens szinte magától értetődik. A boldogság elérésében nagy szerepet játszanak a pozitív érzelmek. Ide tartozik az öröm és a különféle élvezetek, a krisztusi szeretet a nyugalom és az örömittasság stb. Itt említeném meg, hogy azok az állatok, melyek fejlettebb idegrendszerrel rendelkeznek, az alapérzelmeket valószínűleg képesek átélni, és előfordulhat az is, hogy a keverékük különböző új érzelmeket hoz létre bennük. Azonban vannak olyan érzelmek, melyek kifejezetten emberiek, és valószínűleg más élőlények nem élik át őket. Ilyen érzelem a hazaszeretet. A hazaszeretethez definiálnom kell azt, hogy én egy nemzet tagja vagyok. Ezt az ént a pszichológia szelfnek nevezi. Valószínűtlen, hogy egy farkas gondolkodna azon, hogy ő a falka tagja, és elhivatást érezne arra, hogy a falka érdekeit képviselje, vagy hogy egy fecske azon rágódna mi lesz vele a halála után. Az állatok nem rendelkeznek szelffel.

A harmadik összetevőt Mérő tartalmas életnek nevezi. A tartalmas élet azt jelenti, hogy valaki képességeit és cselekedeteit valamilyen eszme vagy magasabb cél szolgálatába állítja, pl. Isten szolgálatába. Ez a komponens csak is emberi, szükséges hozzá a szelf. Ilyen kérdések merülnek fel itt: "Miért is vagyok én itt?", "Mi az életem célja?"

E három összetevő közül mind külön-külön is elégségesek a boldogság eléréséhez. Vannak olyan személyek akiknél egyik komponens túlsúlyba kerül, a másik kettő pedig szinte soha sem jelenik meg életük során. Azonban az átlagnál mindhárom előfordul különböző életszakaszokban, különböző arányban.

A boldogsághoz sok út vezet, és bárkié lehet, aki hajlandó elindulni felé.

8 megjegyzés :

  1. Nekem olyan igazi flow élményem két dologtól szokott lenni: a dicsőítéstől és a számítógépes játékoktól :)

    Ja nem! Van még egy! :))

    VálaszTörlés
  2. Érdekes cikk, érdekes meglátások... én pont most készülök írni egy olyan témáról, ami picit mintha az "ellenoldala" lenne a boldogságnak: a halálfélelem. Flow élményetek biztos nem lesz tőle. :-P

    VálaszTörlés
  3. Balati, a pókerre gondolsz? :P

    Igen, hát a jól végzett munka, amiben feloldódunk. Mindhárom említett kemény flow-ba vihet. Szóval te a flow-ban keresed.

    Másik két összetevővel mi van?

    VálaszTörlés
  4. Jujj, a halálfélelem egy nagyon izgalmas téma, evolúcióbiológiai szempontból is! :D
    Várom a cikked sytka.
    Ha nekünk nem is lesz, de te flowolhatsz írás közben :D

    Te mitől leszel boldog?

    VálaszTörlés
  5. Jó kérdés és nem tudok rá egzakt választ adni. Az biztos, hogy amit tanulok, az részben boldoggá is tesz. A család is alapból ilyen számomra. De vannak ennél kisebb "boldogság faktorok" is, például ha Alonso nyeri a futamot, az egy kis flow nekem. :-)

    VálaszTörlés
  6. A válaszaid egzaktak sytka.
    A családi élet, a tanulmányaid és a győzelem érzése tesz boldoggá.

    Mi kell még?
    Pl. egy pofa sör... :P

    VálaszTörlés
  7. Jaj, a sört kihagytam! Na, az tényleg flow, sőt flood... :-)

    VálaszTörlés
  8. egyik kedvencem az volt,hogy beolvassak nyilt fórumon épp annak apüspöknek,aki ugyanazon fórumon pléhpofával akarta eladni a tekintélyelviségre alapozó krisztustalanságát.Az egyik ilyenre,még komcsi kor volt,ráfogadtak barátaim,hogy adnak egy malacot,ha tényleg felolvasom azt a dolgozatot,ami előcenzura nélkül elég jóra sikeredett.A malac télre szépen megnőtt,jót röhögtünk a savanyupofa besugó kollégáinkon,hivatali főnökön,ajakrágó szekustiszteken,akiknek illetlen lett volna a tettlegesség a templomban.Kedvencem az olvasás,a meseirás,néha vers is születik,jó irodalmár a Nagy Diktáló,-s amig birom a baltát,a gerendafaragást se hagyom ki ömlengéseimből.

    VálaszTörlés