Egy ökör és két zsák árpa

Volt egy vár Karintia egyik magas hegycsúcsán. A vár oly régóta tartotta a határokat, hogy elterjedt róla: bevehetetlen. A tiroli bárónő, Margaréta, kiszemelte magának a várat. Nem hallgatva tanácsnokai esedezésére hadat indított ellene. A csata éjszaka és nappal, nappal és éjszaka tartott. Margaréta tudta, a vár bevétele egy módon lehetséges: meg kell várni, míg elfogy a várvédők elesége. Hetek teltek el így, közben a tiroli katonák egyre csak hullottak a bátor karintiai várvédők nyílzápora alatt. Zúgolódás támadt a hegy tövében ostromló katonák között. Vajon mennyi idő még? Fogynak az emberek, mi pedig képtelenek vagyunk betörni a várba! 

Ahogy teltek a napok és a hetek a várban a helyzet ugyan csak kritikussá vált. Már csak egy ökör és két zsák árpa maradt a védőknek. Két napi szűkös eleség. Persze kétségbeesés támadt köztük. Megérezték, közel a vég. Fel kell adják a várat, és vele talán az országot is. És valóban, a helyzet reménytelen volt.

Ekkor a várkapitány kiadta a parancsot: Vágjátok le az ökröt, belezzétek ki és töltsétek meg a zsigerek nélküli testét a két zsák árpával. Katonái nagyot néztek az ötletre, de azért teljesítették a parancsot. Ezután azonban még furcsább parancs érkezett. Az ökröt árpástól dobjátok le a mezőre, a tiroliak közé.

Erre sokan kétségbeestek, de mivel vesztenivalójuk nem volt, kidobták az árpával telt ökröt, minden megmaradt reményüket.

Másnap virradatkor látták, hogy egy tiroli katona sem maradt a vár alatt...

XIV. századi történet nyomán