2011. november 28., hétfő

2011. november 13., vasárnap

A szerelem biokémiája

Kíváncsiság, szexuális vágy, megismerni akarás, a közelség, összetartozás... Csak néhány érzés azok közül melyet a szerelmes érezhet. Ezek mögött az érzések mögött pedig biokémiai folyamatok állnak. Materialista gondolkodással mondhatnánk, kapcsolataink alapja a biokémia. Ebben a sorozatban arra tekintünk rá, hogyan is szeretünk bele a másik vagy épp saját nemünk képviselőibe. Mi az, ami közel vonz hozzá? Hogyan is működik a szerelem, majd az azt követő ragaszkodás?

Helen Fisher biológus-antropológus, az emberi szexualitás evolúcióját kutatja a Rutgers Egyetemen. Ebben a sorozatban többször is találkozunk majd az ő kutatási eredményeivel és gondolataival.

Fisher három fázist különíti el a párkapcsolatok során:
  1. szexuális vágy
  2. vonzalom
  3. kötődés
Szerinte az evolúció e három működésre specializálta az emberi agyat. Kutatásait e három koncepció köré építi. Úgy gondolja egy párkapcsolat a fenti stációk bármelyikével útnak indulhat. Egyesek előbb szexelnek, majd szerelembe esnek, mások fülig szerelmesek lesznek és csak ezután másznak ágyba, megint mások erős kötődést éreznek valaki iránt akit hónapok-évek óta ismernek. A körülmények változásával beleszeretnek egymásba és lefekszenek.
Fischer szerint az agy ezen funkciói megviccelhetnek bennünket. A szex következménye ugyanis a szerelem lehet, az orgazmusé pedig a kötődés. A kutatónő úgy gondolja egyesek azért hajlamosak egyéjszakás kalandok részesei lenni, hogy tudat alatt elindítsák ezen nagyon is pozitív érzelmek kifejlődését. "Az alkalmi szex nem mindig alkalmi" mondja Fischer.
Fisherék a szakítást is kutatják, és olyan párokat is, akik 20-25 év házasság után is mélyen szerelmesek.


2011. november 11., péntek

A megbocsátás nehézségei

Egy férfi rájött arra, hogy a felesége megcsalja őt, és hihetetlenül sebzett lett a szíve. Próbál megbocsátani, de a feleségére ezután csak úgy képes tekinteni, hogy "ő az aki megcsalt engem" - ráadásul minden ilyen alkalommal jön egy angyal, és követ dob a szívére, pont oda, ahol a seb van. Így telnek el napok, hetek, hónapok, évek, és amikor az illetőnek már olyan iszonyú nehéz a szíve, hogy nem tud vele élni, egyszer csak megszólítja ezt az angyalt, és könyörgőre fogja. "Könyörgök neked, ne dobj több követ a szívemre, mert már nem bírom! Hogyan tudnék ettől a rettenetes súlytól megszabadulni?" Erre az angyal azt válaszolja: "Nagyon egyszerűen. Ne úgy gondolj a feleségedre, hogy ő az aki megcsalt engem, hanem úgy, hogy ő az akit valamikor nagyon szerettem. Mindig amikor így gondolsz rá, akkor jövök és egy követ leveszek a szívedről."

Pál Ferenc: A belénk égett múlt (részlet), Kulcslyuk kiadó 2011