2012. március 29., csütörtök

Óember->újember

Az elmúlt hetekben kezdtem el szükségét érezni annak, hogy összefoglaljam magam számára, mi az amiben hiszek és mi az amiben nem. Ha már összefoglalom, megosztom veletek is.
Elöljáróban néhány megjegyzés, amit már kicsi katekézisnek is tekinthettek. Később talán kibontom ezeket is:
  • A Biblia szövegét mint referenciát használom mindig, mint egy tanítást, és nem mint szabálykönyvet.
  • Egy másik kezdeti referenciának a Heidelbergi kátét használom, mert ez summázza a felekezetem hitvallását. Később lehetséges, hogy más felekezetek sőt vallások összefoglalásaihoz is hozzányúlok majd.
  • Kereszténynek tekintem magam a szó azon értelmében, ahogy biológusnak is, azaz van egy tudástáram, ami az események erkölcsi megítéslést illeti, és ezt a kereszténység alakította nagyrészben. Ezen túl pedig kötődöm azokhoz, akiket úgy hívunk: keresztény.
  • Isten és én kapcsolatban vagyunk, a kapcsolatunkat apa-fiúi és baráti kapcsolatkét tudnám meghatározni.
  • A bejegyzések teljesen öncélúak. Nem szeretnék teológiai művet alkotni, nem gondolom, hogy bárki el kéne fogadja azt, ahogyan én gondolkodom Istenről és a teológiai kérdésekről, ebből az is következik, hogy nem vitaindítónak szánom ezeket a bejegyézeket.
Az első téma, amivel foglalkozni szeretnék, az az óember és az újember kapcsolata. Egy beszélgetésemben szóba került, és felmerült bennem, lehet másképp képzelem el, mint egy mainsteram keresztény. A Heidelbergi káté 43. 88. és 89. kérdésének feleletéből , illetve a korábbi tudásomból azt értem, hogy a keresztény szóhasználatban az óember bizonyos viselkedésformákra utal. Olyanokra, melyek bűnösök (ez a fogalom is megér majd egy külön bejegyzést), azaz amelyeket rosszként fogadunk el. Az én értelmezésemben a káté elvárása az, hogy ezek a viselkedésformák megszűnnek, vagy egyszercsak (vagy nem egyszercsak) átalakulnak azáltal, hogy valaki Krisztus követőjévé lesz, illetve elkezdünk ezekről másként gondolkodni. Egy másik értelmezése, hogy ezek ellen a viselkedésformák ellen küzdeni kell.


Megtérésem után elég hosszú ideig hitegettem magam azzal, hogy más vagyok mint aki. Elhittem, hogy szexuális vágyaim nincsenek, vagy ha vannak azok jobbára bűnösök (tapasztalatom szerint gyakran a szexualitáshoz lyukadunk ki mi keresztények, ha bűnről van szó - én is). Elhittem azt, hogy különb vagyok a nemhívőknél, hogy közelebb vagyok Istenhez, meg azt is, hogy minőségileg más lett a viselkedésem. Ha más is lett, ez azzal járt, hogy belső indíttatásaim és vágyaim elfojtottam - tehát valójában már tényleg nem az voltam, aki korábban. Egy újember... Talán az is hozzájárult a naivitásomhoz, hogy tinédzser koromban tértem meg. Ez idő alatt több közeli kapcsolatomat sikerült azzal tönkretennem, hogy kérés nélkül megmondtam a barátaimnak, mit tesznek rosszul. Felhatalmazva éreztem magam, hisz én már újember voltam, meg nagypofájú, meg sok oldalról sérült. Csak ezekről akkor még nem tudtam. 

Ma úgy látom, hogy az óember és az újember között szoros kapcsolat van. Óember nélkül nincs újember, mert az óember hordozza a személyiségjegyeimet és a legalapját annak aki vagyok. Az újember tanulás eredménye. Tanultam az egyházban, és tanultam a kapcsolataim által. Az újemberre egy fejlődés állomásain bukkanhatok rá. Nem változnak meg a vágyaim, és nem biztos, hogy megváltoznak a céljaim - új célokat viszont tűzhetek ki. Az, hogy merre alakítom az újemberem én döntöm el. Azt is, hogy mikor kérek tanácsot Jézustól az alakításban. A felelősség azonban teljesen az enyém. Aki vagyok ma az abból lett, aki voltam megtérésem előtt. A kettőt én nem tudom elválasztani, és nem is akarom.

Ti hogyan gondolkodtok az óember és az újember kérdéséről? Mennyire fogadjátok el a felekezetetek diktálta irányelveket ezen a területen?

7 megjegyzés :

  1. Elkezdtem megfogalmazni neked a választ a dilemmádra az óemberről és újemberről, de rájöttem, hogy az egy bejegyzés lesz inkább a blogomban. :-)

    Úgyhogy majd írok neked nálam. :-) Addig is: nagyon sok megbeszélésre érdemes dolgot vetsz fel ("elhittem azt, hogy különb vagyok a nemhívőknél", "felhatalmazva éreztem magam", "óember nélkül nincs újember"), ezek mindegyike megérne egy önálló beszélgetést.

    Addig csak annyit: megértem az érzelmeidet, mert én magam is átéltem hasonlókat. Nem értettem hogyan lehetséges paradox módon hívőnek lenni, miszerint meghaltam a régi énemnek, a bűnnek... de mégis követek el bűnt és mintha a régi énem se szűnt volna meg teljesen. Most akkor meghalt az óemberem a kereszten vagy sem?

    Na, majd leírom mit gondolok, illetve mit találtam erről a témáról. :-)

    "Megtérésem után elég hosszú ideig hitegettem magam azzal, hogy más vagyok mint aki. "

    Bár a példáidból értem mit gondolsz ezalatt, de a bibliai megtérés alapján te tényleg nem vagy az, aki megtérés előtt voltál. Furcsa is lenne, hiszen ebben az esetben nincs sok értelme az egésznek. Az egy másik kérdés, miben nyilvánul meg ez a "másság"... és miben nem.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a gondolataid. Várom a bejegyzésed.

    VálaszTörlés
  3. Szerintem téves az a kép, hogy az óember = régi én, újember = én 2.0

    Sokkal többet ad nekem ez az értelmezés, és úgy látom, összhangban van az evangéliummal is:
    óember = én, újember = Jézus.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösz a kommentet.

      Az újember=Jézus, ezt hogyan érted? Ismerem a hátterét (élek többé nem én, hanem Jézus él bennem), de hogyan képzeled el? A jellemed, viselkedésed olyan lesz mint Jézusé?

      Törlés
  4. Hm... nagyon jó, hogy megfogalmaztad ezeket magadnak. Én is gondolkoztam ezeken - magam felől is, meg felőled is ;) és igen, fontos, hogy az ember hitvallást írjon magának. S a szerény véleményem szerint az is fontos, hogy ezt ne öntse még betonba, hanem ne szűnjön meg keresőnek lenni, mert ugye, "aki keres, az talál". Még a vak tyúk is. Szemet. Lehet, hogy én is el kéne kezdjek hitvallást írni...
    Szóval köszi, Norbi

    VálaszTörlés
  5. Hosszas gondolkodás után egyetlen különbségre jutottam magamra nézve: az "újZsuzsi" :D egyetlen dologban különbözik a "régitől": nem jut eszembe megkérdőjelezni,hogy Isten tényleg szeret.Mindig.Mindenhogy.

    Minden más ugyanaz..a türelmetlenség, az akaratosság, az őszinteség, az összes tulajdonságom és szokásom. Azt hiszem..:)

    VálaszTörlés