2010. november 12., péntek

ólomüveg és Coca-Cola

Most olvastam, hogy nemrég nyitotta meg kapuit egy újabb bevásárlóközpont az angliai Bournemouth-ban.
Hogy ennek miért van hír értéke? Egy egészen apró részlet miatt: az új bevásárlóközpont egy három éve üresen álló metodista templomban kínálja portékáit. A bibliai alakokat formázó ólomüveg-ablakokat megtartották, és néhány részlettől eltekintve (pl. Tesco felirat) az utcafront is változatlan maradt. A kőpadozaton azonban a hívek kopogó cipői helyett ezután nyikorgó bevásárlókocsi-kerekek vonulnak majd szép sorokban, az orgonajátékot pedig felváltja a vásárlásserkentő zene.


A metodista egyház szóvivője elmondta, hogy a templom eladása után képtelenek voltak szabályozni annak további sorsát, de ezer más komolyabb dolog van a világban, amely aggaszthatja a híveket, mint ez a vásár.
Az adásvételből befolyt összeg a helybeli gyülekezetek költségvetésébe landolt.

forrás: BBC News

5 megjegyzés :

  1. Beszélgettem egy amerikai metodista barátommal és ő mondta, hogy az Amerikai Metodista Egyház ingatlanjainak összértéke amerikában 3 billió dollár körül mozog. Ami azért egy igen-igen bika szám, de abból kiindulva, hogy egy családiház 1 millió körül van nem elképzelhetetlen. Ilyen összegek mellett nem csoda ha megkisért egyeseket a templom eladásának gondolata...

    VálaszTörlés
  2. Bár a hír angol metodista templomról szól, ez pedig anglikán plakát Új-Zélandról, de valamiképp kapcsolódik hozzá, szerintem: http://velvet.hu/blogok/randi/2009/12/18/kieglegitetlen_szuz_mariaval_karacsonyoznak/

    VálaszTörlés
  3. (Arra kerestem rá, hogy Máriák a Bibliában - ez jött ki hatodik helyen :/)

    VálaszTörlés
  4. ribizlibogyó: Ez a plakát bejárta a világot, és eléggé vegyes véleményeket keltett. Arról viszont nem ír a Velvet - hiszen miért is írna -, hogy a plakátot megrongáló, feltehetően nem radikális ateista vandálokat nem mások próbálták megállítani, mint azok a hajléktalanok, akiknek jószolgálatot tesz az illetékes gyülekezet.
    A Church Marketing Sucks is beszámolt róla: http://www.churchmarketingsucks.com/oldsite/archives/2010/01/losing_your_mes.html
    További érdekesség: http://www.stmatthews.org.nz/news.php?nid=214&sid=88

    VálaszTörlés
  5. Igen, ezt először a te blogodba akartam írni - de örülök, hogy itt is észrevetted :) Az megható, hogy hajléktalanok keltek a plakát védelmére, de azért...ez viccnek is nagyon rossz. Már csak azért is, mert tulajdonképpen épp azzal poénkodik, hogy mindannyiunk életében elsőséget követel Isten, a zsengét, a legjobbat neki adjuk; Őt semmilyen kötődés, kapcsolat nem előzheti meg. Épp emiatt nevezik Jézust "gyűlölködőnek", "uszítónak". Csakhogy annak, ha Isten kerül az első helyre, épp nem a kielégíthetetlen üresség a következménye. Szóval szerintem a plakát üzenete mindenképpen torz.

    VálaszTörlés